11.5 C
Budapest
péntek, október 30, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Folytatást kap a Sokkal több mint testőr című film

Folytatást kap a Sokkal több mint testőr című film

Ryan Reynolds 42 éves korára nem akármilyen karriert tudhat magáénak. Megannyi romantikus filmben (Nász-ajánlat, Mindenképpen talán), képregény adaptációban (Penge: Szentháromság, X-Men kezdetek: Farkas, Zöld lámpás) és vígjátékban (Testcsere, Csak barátok) szerepelt már az évek során. Igazán nagy sikereket azonban csak a két évvel ezelőtti Deadpoollal ért el. A rendezők pedig észrevették, hogy jól állnak neki az akció és a komikus szerepek is. Ennek köszönhetően tavaly szerepet kapott a Sokkal több, mint testőr című korhatáros akció-vígjátékban Samuel L. Jackson oldalán. A 76 millióból készült alkotás végül 177 millió dollárt fialt világszinten. Nem nagy számok, de úgy néz ki ez elég volt a gyártó Millennium Films-nek ahhoz, hogy berendeljék a folytatást.

A stúdió a hírt, a mai napon, a Cannes-i filmfesztiválon jelentette be. A második részről egyelőre csak annyit tudni, hogy az akció filmekre specializálódott Millennium Films nagyon bízik benne és, hogy a The Hitman’s Bodyguard’s Wife (szabadfordításban: A sokkal több mint testőr felesége) címet kapta. Az ugyan nem nyert megerősítést, hogy Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson visszatérnek-e majd, de nélkülük nem sok értelme lenne folytatni a történetet, így szinte biztos, hogy viszont láthatjuk őket, ahogy valószínűleg a film rendezője, Patrick Hughes is visszatér a folytatásra.

Várható bemutató: 2019

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...