7 C
Budapest
szombat, október 24, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Filmsomnia hírmorzsák - 2018. 06. 24.

Filmsomnia hírmorzsák – 2018. 06. 24.

A Hangya és a Darázs fontosabb lesz a Bosszúállók 4 szempontjából, mint az előre gondoltuk volna.

Azt nem újdonság, hogy a Marvel filmjei szorosan kapcsolódnak egymáshoz, annak ellenére, hogy önálló alkotásként is megállják a helyüket. Ahogy azt is tudjuk már egy ideje, hogy Hangya és a Darázs karakterei fontos szerepet játszanak majd a Bosszúállók 4-ik részében. Kevin Feige azonban egy így készült videóban elárulta, hogy nem csak a két hős, de a folytatásban történt események is komoly befolyással lesznek a Thanos elleni végső csata kimenetelére:

A Hangya és a Darázs közvetlenül kapcsolódik majd a Bosszúállók negyedik részéhez. És ez a két karakter kiemelten fontos lesz a jövőben.

Jordan Peele nélkül nem lesz folytatása a Tűnj el!-nek.

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése kétségkívül a Jordan Peele által rendezett Tűnj el! című szatírikus horror film volt. A Blumhouse stúdió alkotása nem csak a kasszáknál teljesített lenyűgözően, de a kritikusok is imádták, ezt bizonyítja az is, hogy négy Oscar-díjra jelölték, amiből egyet (legjobb eredeti forgatókönyv) be is zsebelt. Egy esetleges folytatás ötlete nem meglepő módon szinte azonnal megfordult a stúdió fejében, de annak vezetője, Jason Blum szerint csak akkor csinálják meg, ha Jordan Peele is visszatér:

Ha Jordan szeretne egy folytatást én azon nyomban benne lennék, a megkeresésnek azonban tőle kell jönnie. De azt hiszem kacérkodik az ötlettel.

A film egyik rendezője szerint 2020-ban érkezhet az önálló Flash mozi!

Hosszas keresgélés után a DC/Warner végre megtalála a szóló Flash mozi rendezőit John Francis Daley és Johnathan Goldstein személyeiben. A filmes páros a Családi vakáció remakejével mutatkozott be direktorként, de az idén debütált Éjszakai játszmát, valamint a Pókember: Hazatérés forgatókönyvét is nekik köszönhetjük. A Flash rendezői posztjának elnyerését egyébként pont ez utóbbinak köszönhetik. A Flash eredetileg már idén bemutatásra került volna, de ezt később elcsúsztatták 2019, ezt követően azonban nem lehetett biztosra tudni, hogy pontosan mikor kerülhet a mozikba. Az egyik rajongó, ezért Francis Daley-nek szegezte a kérdést, hogy mikor debütálhat az alkotás:

Jeroen Post: Mikor élvezhetjük a következő alkotásotokat? Imádtam a Vakációt és az Éjszakai játékot.

John Francis Daley: Ha minden jól megy, akkor valamikor 2020-ban.

Persze ebben szó sem esik konkrétan a Flash-ről, de mivel a rendezőpárosnak jelenleg nincs más, készülőfélben lévő alkotása, így szinte biztosra vehetjük, hogy nem másról folyat a diszkurzus.

Csak akkor készül el a Gonosz halott remakejének folytatása, ha megfelelő lesz a történet.

A Vaksötét című filmmel befutott Fade Alvarez a napokban adott interjút az Entertainment Weekly-nek, melyben legújabb filmje, az Ami nem öl meg mellett szó esett a Gonosz halott esetleges folytatásáról is:

A Gonosz halott egy csodálatos tapasztalat volt számomra, ez volt ugyanis életem első nagyjátékfilmje. Szóval elképzelhető, hogy visszatérjek hozzá egyszer. Azóta is nagyon jó barátságot ápolok a film producerivel és minden beszélgetésünk során szó esik egy lehetséges folytatásról. Ezek a srácok viszont – szerencsére – nem készítenek folytatást csak azért, mert megtehetik, ezért csak akkor lesz második rész, ha egy jó történet ezt indokolja és ebben mindannyian egyetértünk.



Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...