7.6 C
Budapest
szerda, október 21, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Filmsomnia hírmorzsák - 2018. 06. 12.

Filmsomnia hírmorzsák – 2018. 06. 12.

Az Örökség című horror film eredetileg több, mint 3 órás volt.

A The Hollywood Reporter egyik írójával osztott meg egy érdekességet a film rendezője, miszerint azért, hogy az A24 stúdió moziba engedje az Örökséget, majd egy órát és körülbelül 30 különböző jelenetet ki kellett vágnia. A stúdió döntése részben érthető, hiszen a közönség gyomrát a 126 perces mozis vágás is megfeküdte. Igaz, a kritikusok imádták és némelyikőjük már az új Ördögűzőként emlegetik Ali Arster első nagyjátékfilmjét.

Nem lesz crossover a Hihetetlan család és a Marvel hősei között!

Rajongói körökben szárnyra kapott egy olyan pletyka, hogy a Hihetetlen család és a Marvel hősei valamilyen úton módon keresztezhetik majd egymás útjait a jövőben. Az elég abszurd feltételezésnek azonban hamar véget vetett Brad Bird, a Hihetetlen család első és második részének rendezője:

A Pixar-nál, mindig is úgy gondoltuk, hogy a Marvel az Marvel, a Star Wars, az Star Wars és a Pixar az Pixar. Hiába van mind a három a Disney kezében, attól még külön kell kezelni őket. Hiszen, ha összekutyuljuk őket, az előbb utóbb olyanná válik, mintha sok, szép színt összeöntetnénk, amiből a végén ronda sárra emlékeztető árnyalat lesz.

James Wan produceri felügyelete alatt készül az Arachnophobia reboot-ja.

Az olyan horror filmekkel, mint a Fűrész vagy a Démonok között hírnevet szerző James Wan az elmúlt években parkolópályára tette az ijesztgetős alkotások levezénylését és a Halálos iramban 7., valamint az Aquaman című filmekkel a blockbusterek felé vette az irányt. A hírek szerint azonban hamarosan visszatér a műfajhoz, méghozzá Stephen King, Rémkoppantók című regényének remake-jével. Emellett pedig az idén bemutatásra kerülő Az apáca, valamint a 90-es évek népszerű pókos-horrorjának, az Arachnophobia-nak az újragondolásából is kiveszi majd a részét, mint producer. A film egy véletlen folytán Amerikába került, halálos csípésű pókfaj körül bonyolódik, ami sorra szedi áldozatait a békés kisvárosban. Az eredeti alkotás Jeff Daniels és John Goodman főszereplésével készült. A reboot bemutató dátuma még nem ismert.

Hamarosan most már tényleg láthatjuk az Aquaman első előzetest!

Ha már James Wan, akkor a mai nap folyamán az Aquamannel kapcsolatban is érkezett egy hír. A DC fél év múlva bemutatásra kerülő alkotásának marketing kampánya még nem indult be, de vélhetően ez rövid időn belül változni fog. A Spanyolországban éppen zajló CineEurope nevű rendezvényen, ugyanis egy résztvevő szerint már levetítették a film első előzetesét, amely hamarosan online is debütál majd. Arról azonban nem érkezett konkrét hír, hogy pontosan mikorra várhatjuk. Egyébként már a  tavalyi ComicCon és az idei CinemaCon résztvevői is láthattak néhány képkockát James Wan szuperhős filmjéből, de azok a képsorok nem kerültek fel a netre…sajnos.



Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Démonok között maratont tartanál? Íme, a teljes idővonal, hogy a helyes sorrendben nézd a széria filmjeit

2013-ban, a kiemelkedő siker ellenére sem mondta volna meg senki, hogy pár éven belül egy egész univerzum épül a Démonok között című film köré....