11.5 C
Budapest
péntek, október 30, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Elépzelhető, hogy Optimus Prime is saját filmet kap a közeljövőben

Elépzelhető, hogy Optimus Prime is saját filmet kap a közeljövőben

Habár a Transformers sorozat számozott részei egyelőre jegelve lettek a stúdió által, ennek ellenére mégis folyamatosan új utakat keresnek, hogy életben tartsák a franchise-t. Az erre irányuló első próbálkozás, az idén év végén érkező Űrdongó spinoff film lesz, ami, ha sikereket fog elérni, akkor egy sor különálló alkotás követheti majd a sorban. Legalábbis a Transformers filmek egyik állandó producere, Lorenzo di Bonaventura szívesen készítene filmet Optimis Prime-ról is:

Mindeképpen szeretném megcsinálni. Teljesen más lenne, mint az Űrdongó, de ugyanakkor legalább annyira izgalmas is.

Ehhez azonban az kell, hogy az Űrdongó kiemelkedően jól teljesítsen a kasszáknál. A legutóbbi, Az utolsó lovag névre keresztelt epizód, ugyanis az előző részekhez képest csalódást keltő eredményeket produkált. Ez vezetett végül ahhoz is, hogy a stúdió tulajdonképpen titokban rebootolja a teljes szériát. Az Űrdongó spinoff az eddigi filmektől eltérően a 80-as években fog játszódni, ahol egy tinédzser bukkan a leharcolt állapotban lévő Transformerre. Egyébként véleményünk szerint, ha néhány spinoff film után az Autobotok összeállnának, hogy együttes erővel megmentsék a világot az Álcáktól az még egész jól is elsülhetne, amolyan Marvel módon…Szerintetek?

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...