A japán származású Ryuhei Kitamura több műfajban bizonyított már (Versus, Azumi, No One Lives), de a világszerte első sorban a 2008-as, Clive Barker novellájából készített Éjféli etetéssel vált ismertté. Mai napig örök kedvencem egyébként az előbb említett film. Bradley Cooper már ott is megmutatta, hogy tehetséges színész, és megállja a helyét bárhol, bármilyen személyt kell is alakítania. A többnyire fantasy filmeket forgató Kitamura hosszú kihagyás után ismét egy horrorba ágyazott thrillerrel örvendeztetett meg minket. A Defekt egy csapat fiatalról szól, akik gondolnak egy merészet, és egy végtelen autós túrába vágják nem létező fejszéjüket. Egészen addig a pontig zökkenőmentesen megy minden, míg a semmi közepén valahol Amerikában, defektet nem kapnak. Se térerő, se segítség. Csak egymásra, és magukra számíthatnak. Miközben egy őrült vadász szépen lassan, precízen el nem kezdi irtani az immár egyáltalán nem vidám kompániát.
A rendező minden felvezetés nélkül csap bele a közepébe, ami meglehetősen jól működik. Brutálisan nyers ábrázolásmódjával kompenzálja a soványka alaptörténetet. A fényképezés és operatőri munka kiváló. Naturális és meglepetésekkel teli. De, sajnos a szereplők nincsenek kellően kidolgozva. Két karakterről tudunk csak kicsit többet meg, ez viszont még inkább drámaibbá teszi az alkotást. A hangulat végig feszültséggel teli. A szereplőkkel viszont egyáltalán nem tud azonosulni az ember, talán a katona családból származó lány kivételével. A többi karakter mind sablonos, kiszámítható, ahogy a rettenetesen megírt dialógusok is. Annak ellenére, hogy egy helyszínen játszódik az egész film, mégsem fullad unalomba. Műfajilag besorolhatatlan. Össze van benne gyúrva a krimi, a dráma és horror műfaja plusz még egyes jelenetek dokumentarista ábrázolást is tartalmaznak.
Amiben nekem hiányérzetem volt, az a motiváció, hogy orvlövészünk miért is tette, amit tett, kivárva a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphasson áldozataira, mint ahogy a vadak szokták. Ez az érzésem azonban azonnal el is múlt, miután kaptunk egy olyan gyomros végkifejletet, hogy attól még a halottak is felébrednek. Eljött ezzel a tisztánlátás ideje. Megvilágosodtam és ekkor nem is akartam több kérdést feltenni. Ennek ellenére és ezt leszámítva mégis működik a film! Kitamura olyan atmoszférát tudott teremteni a gyilkos orvlövésszel a középpontban, akinek igazából az arcát se látjuk az egész mozi alatt, hogy azt mondja a végén az ember: Ez komoly! Mi van, ha a való világban ez velem vagy barátaimmal is megtörténne vagy megtörténhet?
