Hollywood tevékenységét látva az elmúlt években egyre gyakrabban felmerül az a kérdés, hogy van-e létjogosultsága a régi nagysikerű szériák felélesztésének. A Bad Boys esetében is felmerült ez a kérdés, azonban az Adil El Arbi-Bilall Fallah rendezőpáros minden kérdést eloszlatott ezzel kapcsolatban a Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk című résszel 2020-ban. Hiszen fogták magukat, és az eredeti filmek előtt nagyszerűen adóztak, miközben összehoztak egy rendkívül jól összerakott újszerű buddy cop akciófilmet. A film pedig annyira elnyerte a közönség tetszését, hogy azonnal berendelték a folytatást. Eltelt négy év, itt vagyunk és arra keressük a választ, hogy sikerült-e rárakni még egy lapáttal, vagyis emelni a szinten?
A Bad Boys: Mindent vagy többet erősen kezd, amikor felütésként Marcus rögtön kórházba kerül, és ez az eset legalább akkora gyomrosként hat, mint Mike helyzete a harmadik részben, valamint legalább ugyanolyan jól fűzik bele a sztoriba is. Ezt követően kezdik el kibontani a sztorit, és fontos megjegyezni, hogy nagyon szépen vonják bele, és építik fel a mellékszereplőket. Sokkal jobban teszik ezt, mint az előző részben. A történet továbbra sem nagy megfejtés, és repetitívnek hathat, hogy még mindig a drogkartell vonalon haladunk tovább, azonban az első perctől kezdve beránt, és az utolsóig bent tart. Mindezt úgy teszi, hogy az összes megszokott akciótoposzt felvonultatja, de egyáltalán nem érződnek ezek lerágott csontnak. Kellő frissességet tudnak belevinni a színészek, és az új karakterek. Ebből kifolyólag pedig a néző egy percre sem unatkozik, sőt a parádésan megkoreografált, és modernizált akciójelenetek két poén között leviszik a néző fejét. Az akciójelenetek terén a film már-már a széria második részére hasonlít leginkább hiszen annyira dinamikusak és lenyűgözőek az akciók, mint abban a részben. Kifejezetten nagy bravúr, hogy úgy sikerül megidézni a második rész akcióit, és over the top robbantásait, hogy közben tele van modernizált áll leejtős szekvenciákkal is a film. A Will Smith–Martin Lawrence páros továbbra is parádés és a többi színész is hozza a kötelezőt a mellékszerepekben. Ezentúl érdemes megemlíteni a lezárást, amely nagyon szépen tiszteleg a korábbi részek előtt.
Természetesen azonban ez a film sem tökéletes. Megvannak a maga hibái, amik egyeseknek, akár kifejezetten zavaróak is lehetnek. A poénok például bár van belőlük jó sok, de közel sem találnak be annyira és annyiszor, mint a korábbi részekben és ez még úgyis igaz, hogy Marcus comic reliefként való használata egy nagyszerű ötletnek bizonyult. Hiszen még így is többször fárasztóak, mint erősek a poénok. A film legnagyobb hibája azonban a kidolgozatlan főgonosz. Az alkotás egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy a főgonosz karakterének kibontására elég idő jusson. Egész egyszerűen kapunk egy a kartell által megkínzott elit katonát, aki az életéért cserébe feladja az osztagát és ezt követően egyfajta sicarióvá válik. Ezután az egész film alatt szemtanúkat próbál eltakarítani mindezt úgy, hogy mivel bár az akció jól sikerült, de nem számolt a főszereplőpárossal és a kapitány leleményességével. Minden követ megmozgat, de ő nem válik mássá a néző szemében, mint a tipikus rosszfiú karakter, akit el kell tennie láb alól hőseinknek. Egyszerűen nem kap egy olyan karaktert, mint a boszorkány a harmadik részben vagy Hector Juan Carlos Tapia a másodikban, aki bár nem volt a legjobban megírva mégis epikussá tudott válni. Talán még azt fel lehet hozni negatívumként, hogy megint a múltba nyúlunk vissza és az első két részre reflektálunk jó pár helyen. A forgatókönyvnek azonban ezen félrelépések mellett hatalmas botlásokat nem lehet felróni, mert bár faék egyszerűségű, de nagyszerűen van kivitelezve.
