fbpx
5.5 C
Budapest
szerda, január 20, 2021
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Az írók szerint jövőre érkezhet a Zombieland folytatása

Az írók szerint jövőre érkezhet a Zombieland folytatása

2009-ben hatalmas meglepetés siker volt a Zombieland című film. Az akkor még félig szinte ismeretlennek számító szereplőgárdával készült horror-vígjáték 20 millió dolláros költségvetését majdnem megötszörözte, ami egy korhatáros alkotástól nem rossz teljesítmény. A rajongók pedig azóta követelik a folytatást, ami a jelek szerint kereken 10 évvel az első film bemutatója után el is készülhet. Legalábbis a Rhett Reese-Paul Wernick rendezőpáros szerint. A két író a Deadpool 2 sajtókörútján adott interjút a Vulture magazinnak, amiben elárulták, hogy reményeik szerint jövő év elején megkezdődik a forgatás, ami egy 2019 október 19-i nyitányt vetítene előre. Továbbá az is megerősítést nyert általuk, hogy az eredeti színészgárda (Woody Harrelson, Emma Stone, Jesse Eisenberg, Abigail Breslin) minden egyes tagja visszatér majd a folytatásra.

Reese és Wernick szerint már az első részt követően elkezdtek agyalnia a folytatás sztoriján, de miután egyre felkapottabbak lettek Hollywoodban nem igazán volt idejük azt forgatókönyvvé dolgozni. Ami érthető is hiszen olyan filmekkel voltak elfoglalva az utóbbi években, mint a G.I. Joe: Megtorlás, az Élet vagy épp a Deadpool első és második része. Az írok mellett pedig az alap négyes is el volt halmozva munkával, de úgy tűnik most minden akadály elhárult és zöld utat kapott végre a folytatás. Hogy a rendező Ruben Fleischer is visszatér-e majd, arról nem esett szó.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB