11.7 C
Budapest
kedd, október 27, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Box Office Az Életrevalók amerikai remake-jének sikerült véget vetnie az Aquaman uralkodásának!

Az Életrevalók amerikai remake-jének sikerült véget vetnie az Aquaman uralkodásának!

Bizony! Az Aquaman három hete tartó elsőségének végül egy olyan film vetett véget, amitől talán senki sem várta azt. A The Upside, a 2011-es Életrevalók című nagysikerű francia film, amerikai remake-je, Kevin Hart és Bryan Cranston főszereplésével. A remek nyitányban pedig az a leginkább meglepő, hogy az alkotás úgy lett sikeres, hogy már két éve dobozban volt és azóta folyamatosan tologatták a premiert, ami annak is köszönhető, hogy az eredetileg kitűzött bemutató előtt nem sokkal robbant az egyik producer, Harvey Weinstein egész világra kiterjedő botránya. Ehhez mérten nagyszerű eredmény, az a 19.6 millió dollár, amivel megkezdte pályafutását, hiszen az is csoda, hogy egyáltalán bemutatásra került. A 37 milliós költségvetés tehát biztosan megtérül majd, de a negatív kritikák miatt esélytelen, hogy olyan sikereket érjen el, mint az eredeti.

17.6 millió dollárral a második helyre csúszott vissza a DC-moziuniverzum eddigi legnagyobb dobása, az Aquaman, ami viszont ennek köszönhetően átlépte az 1 milliárd dolláros álomhatárt. Ezzel sikerül maga mögé utasítania a Sötét lovagot, és már csak pár millió hiányzik ahhoz, hogy a Sötét lovag – Felemelkedést is lehagyja, amivel megszerezheti a legsikeresebb DC adaptáció címét is. A harmadik helyet ezen a héten egy újonc, az Egy kutya hazatér csípte meg 11.3 millió dollárral. Ez a 18 milliós gyártási költséghez mérten korrekt teljesítmény, szóval a jövőben számíthatunk még kutyás mozikra. A negyedik helyre a Pókember: Irány a Pókverzum került, míg a múlt heti második pozícióból az ötödikre csúszott vissza a Végtelen útvesztő című horror-thriller.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...