A nagy pénzrablás kapcsolata a szappanoperákkal, a kezdeti nehézségek és a hirtelen jött siker.
Mi jut eszünkbe arról a szóösszetételről, hogy: Spanyol szappanopera!? A szappanopera, mint szó bármilyen meglepő az Egyesült államokból indult, bár mi a legtöbbet európai viszonylatban használjuk. Egy rádiós marketingfogásként indult a sztori, amiben 5-10 percig különböző szappanokat, fogkrémeket és mosóporokat mutattak be a hallgatóknak. Mindezt pedig egészen 1930-ig vezethetjük vissza. Ezután a TV képernyőire költözött ez a műfaj is, ami végül 1960-ra Európába is ért. Nálunk Magyarországon jelenleg is futó szappanoperák közé sorolhatjuk a Barátok Közt és a Jóban rosszban című sorozatokat. Mindamellett, ha átvizsgáljuk az európai országok közül kik a leginkább érdekeltek ebben a művészeti ágazatban, kétségkívül Spanyolország, Olaszország és Törökország kapja majd a dobogós helyezéseket. Ám, de mégis miért kanyarodtunk el ebbe az irányba, ha a Money Heist első látásra egy vérbeli akció-krimi. Nos, bárhogyan is szemléljük ezt a spanyol sorozatot, a szappanopera ismérvei egész úton végig kísérik azt.
2017 májusában Álex Pina (Balfék körzet, A móló) spanyol rendező képernyőre dobta a La Casa De Papel című sorozatát, az ottani Antena 3 csatornára. A bankrablás egészen november végéig tartott, amikor is úgy tűnt a sorozat nagyot hasal és végleg a padlóra küldik. Bármennyire is hihetetlen, de decemberben a Netflix megszerezte a sorozat nemzetközi streaming jogait, ezután újra vágatta a sorozatot 22 kisebb epizódra, amit december 22.-én ki is adott. Ekkor indult be igazán a buli. Ugyanis a sorozatot jóval többen nézték más országokban, mint Spanyolországban és nem, hogy tisztázva lett a bankrablók élete, de 2018-ban a Netflix 16 epizóddal folytatta is a történetet. Ezt követte 2019 nyolc epizóddal majd most 2020 még 8 résszel. Lám itt is volnánk, 3 évvel a sorozat kezdete után és a sorozat, hála a Netflixnek, eszméletlen népszerű lett. Nézzük hát most röviden az első két évadot ledarálva, hogy aztán folytathassuk a most kikerült epizódokkal. Előre fontos leszögeznem, hogy míg Spanyolországban az első évad zavartalanul csordogált, addig a Netflix már két etapra helyezte az összességében egy évadnak nevezhető sorozatot. Tehát, ha reálisan nézzük akkor a Part 1 és Part 2 egy évadot fog össze, míg a Part 3 és Part 4 egy másikat. Ezekhez viszonyítva most a Part 1-et és 2-őt vesszük górcső alá.
A történet, a karakterek és a hiba a gépezetben.
Első két szegmensünk a Spanyol Királyi Pénzverde kirablásának alapos előkészítéséhez, majd végrehajtásához nyúl. Nyolc különböző korú, személyiségű, lelki állapotú rabló settenkedik be a Pénzverdébe, hogy aztán a bent elfogott túszokkal több, mint 2 milliárd eurót nyomtassanak ki. Mindezt pedig úgy, hogy zavartalanul folyjanak a munkálatok, még úgy is, hogy kint már egy egész elit osztag vár rájuk. Egyértelműen nem lenne semmi extra ebben történetben, ha ez a zavartalan szó meg is nyugtathatná a nézőket. Természeten a sorozat gubancokat gubancokra halmoz, ezeket pedig olykor meglepő, olykor pedig eléggé elcsépelt és a figyelmes kollégáknak még ki is számítható, köntösökbe öltöztetik. Beszéljünk is a karakterekről, ugyanis itt találjuk az első nagyobb hasonlóságot a szappanopera műfajával.
Nyolc bankrabló, nyolc város! Igen, mindenki egy város nevét kapja, hogy még véletlenül se tudják egymás igazi nevét. Így kerül a képbe Rio (Miguel Herrán – Elit), Denver (Jaime Lorente – Mindenki tudja, Elit), Moszkva (Paco Tous – Balfék körzet), Tokio (Úrsula Corberó – Blöff sorozat), Nairobi (Alba Flores – Vadvirágok, Öltések közt az idő), Helsinki (Darko Peric), Berlin (Pedro Alonso – Amit csak akarsz) és Oslo (Roberto Garcia). Mindenki más és mindenkiben fellelhető a szerethető és egyben részint megvethető személyisége, amik egyaránt formálják és tiporják porba a karaktereket. Mégis felmerül a kérdés, hogyan képes szinte minden egyes problémát átívelve működni ez a 8 partizán együtt úgy, hogy se a rendőrség, se egyik a másiknak nem árthat. Nos, a külső mozgatórugó segítségével. Ez pedig nem egy tárgy, hanem a sorozat talán leginkább elismertebb fő-fő szereplője, a Professzor (Álvaro Morte – Titkok hídja, A móló).
Salvador (Salva) Martin a többiek által csak Professzornak hívott úrfi, aki elsőre inkább egy tetőtől talpig úriembernek beöltözött számítógépes kockának tűnik, minthogy egy rabló zseninek. Ő az, aki mindent mozgat. Számára első körben a többiek csak bábok, mégis egyben egy családként is tiszteli őket. Hőseink vagy antihőseink tehát bekerülnek a bankba, elfogják a túszokat, köztük Alison Parkert (María Pedraza – Elit, Toy Boy) a brit nagykövet lányát, majd szépen neki is látnak a pénz nyomtatásának. Nem is lehetne olyan egyszerű a képlet, hiszen a Pénzverde előtt a rablás első pár órájában már rendőri sátor épül, benne pedig Raquel Murillo (Itziar Ituño) rendőrnő felügyelő és Ángel Rubio (Fernando Soto) nyomozóhelyettes munkálkodik azon, hogy a túszokat minél előbb elengedjék. Ez azonban korántsem ilyen egyszerű, ugyanis mint említettem, a Professzor látszólag mindent kézben tart. A látszólag-ot pedig nem véletlen használtam, ugyanis bármennyire is jól össze van rakva a rablás Professzorunk fejében, persze akad egy két buktató amire ő sem számíthat! Vagy mégis?
El is érkeztünk a sorozat talán egyik legnagyobb hibájához. Bármennyire is úgy tűnik, hogy a rengeteg, szinte részenkénti csavar és pofás cliffhanger egy sorozatnak csak is jól állhat, ez nem teljesen igaz. Vegyük sorjában. Adott a bank, ahol a 8 rabló tevékenykedik, ez talán a legtöbbet látott helyszín. Itt találjuk Tokio-t a leányzót, akit a leginkább láthatunk majd a képernyőkön, akivel elindul majd egy szerelmi szál, aki lázad, aki erős mégis nőies és aki a legtöbbet megy majd át érzelmi vonalon. Helyet foglal Rio, ki Tokio szerelmi szálának részese, aki a legelfuseráltabb, legnyámnyilább és egyben leginkább földbe tiportabb karaktere a sorozatnak. Moszkva és Denver, apa fia páros! Moszkva az igazi apa figura, megbízható, tisztességes, fiát pedig folyton a megfelelő helyre teszi, hogy gondtalanul haladjon sorsuk. Denver ezzel szemben a kissé buta, mégis alapos, vicces és egyben meghökkentő szerepet ölti magára. Kap is majd ő hideget meleget. Helsinki az orosz veterán, aki mackósan áll minden hölgy és egyben minden férfi (hehe) védelmére. Oslo, akinek karaktere szinte foszló, ugyanis azon kívül, hogy Helsinki testvére, csak úgy teng az éterben. Nairobi a lány, aki a családjáért küzd, az igazi belevaló dögös csajszi.
Utoljára pedig Berlint hagytam, ugyanis személyes kedvencem és egyben a sorozat legmegosztóbb karaktere. Egyszerre pszichopata, egyszerre lángelme és egyszerre egy szerető testvér. Továbbá hamar meg is tudunk róla egy két titkot, ami csak bonyolítja a helyzetét. Berlin a vezető, ő áll a Professzor alatt és ő közvetíti a lépéseket pontról pontra. Igen, a telefon gondtalanul működik a kinti világ és a benti őrület között. A második helyszínünk tehát a kinti világ, ahol is Professzorunk egy putriban bújik, Raquel rendőrnő pedig a sátorban vagy éppen személyes életében tevékenykedik. A kontakt létesül akár telefonon, akár személyesen, de mindvégig feszülve követjük majd a beszélgetéseket, ezt garantálom. Mégis mikor már azt hiszed, hogy rablóink végre nagyobb kalamajkába kerülnek, akkor jön a csavar, hogy de nanana, itt egy kibúvó. A professzor erre is gondolt. Nahát!? Ez pedig eléggé rányomja a bélyegét a sztorira, ugyanis nincs miért vagy kiért izgulnunk, csak meglepődünk, majd mondjuk, hogy ááá úgyis lesz valami. Megnyugodhatunk, ugyanis a Part 2 már nyújt e fajta érzelmi hullámvasutat és rendesen meg tud minket lepni, úgyhogy örülhetünk nem lesz mindig az, amire számítunk.
Amiért a nagy pénzrablást szeretjük és amiért nem.
Ki ne ismerné a partizán himnuszt, mikor felcsendül a Bella Ciao Bella Ciao, egyből felugrunk a székünkből és együtt verjük az ütemet versenytársainkkal. Ez az az érzés a sorozat közben, ami az elejétől a végéig elkísér és nem enged! Ha pedig zenék, akkor érdemes felkészülni, mert a forró dallamoktól kezdve az igazi olasz virtusig minden megtalálható lesz, amit hangosan dúdolunk majd kényelmünkből. Szereplők terén is kifogástalan a sorozat. Nem vagyok nagy spanyol szinkronhang fan, sőt kifejezetten nem szeretem, de ezzel a sorozattal senki nem lő mellé, ha eredeti hangokkal izguljuk végig a 4 évadot. Be lehet próbálni angolul is, ha nem zavar minket, hogy a spanyolok gyors csevegései hamarabb befejeződnek, mint azt az angol szinkron lepróbálja követni. Szóval színészek terén egyszerűen pofás. Természetesen akadnak karakterek, amik kicsit túlbuzgóak, akár egy szappanoperában, túljátszanak szituációkat, de tényleg a többség zseniális.
Megszereted őket, megutálod őket és bizony ezek azok a fontos dolgok, amik nem hiányozhatnak egy hosszabb volumenű sorozatból. Együtt kell éreznünk velük, meg kell ismerjük őket. Denver utánozhatatlan nevetése például a sorozat egyik legjobb gag-je. Berlin hihetetlenül őszinte és társadalom romboló képletei a világról, annak gyönyörűségéről, hitványságáról és szörnyűségeiről egyszerűen elképesztően ember közeli. Az egyik túsz, pontosabban Arturo Román (Enrique Arce – Terminátor: Sötét végzet, Templomosok) a pénzverde vezetője adja azonban a leginkább hétköznapibb figurát, akibe az emberiség összes élet felfogását sikerült belesűríteni. A szerelem se hiányozhat a sorozatból, így Tokio és Rio szála továbbá Denver és az egyik túsz szála ezt sem hanyagolja a sorozatból. Akció terén persze már akadnak gondok, ugyanis szereplőink kezében ugyanolyan bugyután hat néha egy fegyver mintha csak egy csecsemőnek adnának cumisüveget. Arról nem is beszélve, hogy némelyik akció közepette a golyók senkit, de senkit sem képesek eltalálni, még ha valaki egy nyílt téren is fut át.
Beszélnünk kell még egy kicsit a sorozatok játék idejéről és azok gördülékenységéről. Az első etap 13 részből míg a második 9 részből áll. Epizódonként átlagosan 43 percet tölthetünk kedvenceinkkel, DE! Nagyon ajánlatos nem ledarálni az első két évadot egyben, bármennyire is csalogató. Bár, mint említettem mind a két évad a Pénzverdében zajlik, azért nem árt a pihenés. A sorozat ugyanis bár baromi gyors tempóban halad, azért is éri meg lazítani közben, mert eszméletlenül idegesítővé válhat, hogy a 2. évad feléig nem lesz senkinek se baja. Ezt ugye nem lehet sokáig játszani, tétet kell emelni, amit a sorozat meg is lép, de addig türelmesnek kell lennünk. Ismerkedjünk meg a karakterekkel, szeressük őket vagy utáljuk, izguljunk, nevessünk, sírjunk, ugyanis ez a sorozat bármit képes a mindennapjainkba varázsolni. Meglepetésekben pedig nem lesz hiány, azt garantálom! Hamarosan jövünk a második felvonással, addig is hajrá, nézzétek!
