Melissa McCarthy és Ben Falcone 2005 óta házasok, szerelmük két gyermeket gyümölcsözött eddig. Na, meg jó pár közös filmet is, mely már kevésbé boldog tény a vígjáték rajongóinak. Nem azt mondom, hogy nem volt értékelhető közös filmjük, nekem speciel a Női szervek kimondottan bejött, és A kém című filmet sem tartom feltétlen rossznak (ám ezekben Ben Falcone csak cameo szerepben tűnt fel), de ha bármikor a tévét kapcsolgatva belebotlok A főnök vagy A partiállat című ámokfutásukba (itt már sajnos a rendezői széket is megkaparintotta), világrekord sebeséggel váltok csatornát.
Sajnos általánosan igaz az, hogy a vígjáték mint filmes műfaj az elmúlt tíz évben nagyon mély színvonalon vegetál. A büfögős, banánhéjon elcsúszós poénokból véleményem szerint kinőtt már ez a műfaj, és néha-néha megmutatja, hogy bizony lehet minőségi komédiákat is készíteni, ám sajnos túlnyomó részben csak silány minőségű alkotásokat láthatunk. Persze elképzelhető, hogy ezeknek a filmeknek is van közönsége, de az biztosan nem én vagyok.
A lecsap csapat. Ízlelgessük kicsit, nyeljük le, majd miután nagy nehezen megemésztettük ezt a címet, nézzük, miről is szól a film. A nyolcvanas években egy természeti katasztrófa következtében bizonyos emberek természetfeletti képességekhez jutottak. A képességek azoknál tudtak kiteljesedni, akik hajlamosak voltak a szociopátiára. Így a világot elárasztották a szupergonoszok, akik azóta is rettegésben tartják bolygónkat. Lydia (Melissa McCarthy) és Emily (Octavia Spencer) gyerekkori jóbarátok voltak. Míg egyikükre fényes jövő várt, másikuk kevésbé volt nagy reménység. Külön is váltak útjaik, ám egy osztálytalálkozó újra összehozza a két barátnőt, de nem teljesen úgy, ahogy akarták. Emily a szülei halálát megbosszulva évek óta azon dolgozik, hogy szupererővel tudjon embereket felruházni, ám Lydia véletlenül saját magán próbálja ki a szert. Így megalakul a Lecsap csapat, hogy közösen legyőzzék a gonoszokat.
A manapság népszerű szuperhősfilmeket hivatott kicsit kiparodizálni ez a mozi, ám sajnos minden területen várakozáson alul teljesített. Nyilván már az előzetest megtekintve sem vártam túl sokat a filmtől, de ha legalább itt-ott lettek volna benne jó humorú jelenetek, akkor azt mondja az ember, hogy egy könnyed esti szórakozásnak elmegy. Sajnos azonban egy kéz bőven elég arra, hogy megszámoljuk, hogy hány olyan pillanat volt benne, ami talán… de csak talán egy kicsit tartalmazott némi humort.
Nyers csirkehúsevés tátott szájjal, karakterek esnek jobbra, balra, kínos párbeszédek és még ehhez hasonló dolgok jellemzik ezt a filmet szinte végig. Na meg a rákollókkal rendelkező Jason Bateman, akinek ollóit Melissa McCarthy erotikusan végignyalja abban a bizonyos jelenetben.
Pontosan az a kategória ez a film, amelyről elmondható, hogy nem tudom megérteni, hogy mégis ki adott rá pénzt. Vagy miért gondolta ez esetben bárki, hogy el kell erre költeni ennyi pénzt. Annyi minden más, kreatív dologra lehetett volna költeni, de ők úgy gondolták, hogy megtámogatják a házaspár évek óta tartó közös ámokfutását, és egy teszt alá vetik a nézőket. A teszt lényege pedig, hogy végig bírod-e nézni. Jelentem, én átmentem a teszten, de voltak pillanatok, amikor kellett venni egy-egy nagyobb levegőt, és nem amiatt, mert hatalmasokat nevettem volna.
Sajnos az egész film nagyon súlytalan, a karakterek érdektelenek, a párbeszédek mintha egy kisiskolás tollából származnának. Melissa McCarthy-t nem tartom egy rossz színésznőnek. Bizonyította ő már, hogy tud színészkedni, és alapból egy humoros jó fej nőnek is tartom. De sajnos a vígjátékainak többségében ugyanazt az esetlen, szerencsétlen figurát hozza, ami nem az ő hibája, hanem egyszerűen ilyen karaktereket írnak neki. Octavia Spencerről hasonlóan vélekedek, de sajnos ez a szerep egyike a baklövéseinek.
Hogy valami pozitívumot is mondjak, azt meg kell hagyni, hogy néhány akciónak a koreográfiája egész oké volt.
A lecsap csapat és Melissa McKárosít sajnos hozta az utóbbi évek vígjátékainak többségére jellemző színvonalat. Fárasztó, elcsépelt humor, és ami a legrosszabb, hogy a kreativitás és a minimális törekvés halvány nyomait sem lehet felfedezni. Egy újabb celluloid bűntény, melyet jobb, ha minél hamarabb elfeledünk.
