fbpx
-2.2 C
Budapest
kedd, március 9, 2021

A Jurassic World eredeti forgatókönyvében helikopterből kiugráló raptorok is szerepeltek volna

A Jurassic Park franchise első részének egyértelműen helye van a legnagyobb filmklasszikusok között. Ez sajnos a folytatásokról azonban már nem mondható el. Az Elveszett világ ugyan részben hozta az eredeti film hangultatát, minőségben mégis elmaradt attól. A harmadik rész pedig már-már paródiába hajlott egyes jeleneteivel, ami arról árulkodott, hogy a készítők kifogytak az ötletekből. Aztán 15 évvel később megérkezett az egész jóra sikeredett, nagy adag nosztalgia faktorral rendelkező Juassic World című film, ami kezdetben nagyon másfajta alkotásnak indult, mint ami végül lett belőle. A forgatókönyv legelső vázlatát ugyanis John Sayles írta, aki fegyverrel felszerelkezett dinókban és ember/dinó hibridekben látta a jövőt. A társ-forgatókönyvíró és rendező, Colin Trevorrow pedig ma a BDH Network Magazine-nak adott interjújában újabb érdekességet árult el az eredeti elképzelésekkel kapcsolatban:

Csak egyszer olvastam az első vázlatot, szóval nem emlékszem minden apró részletre, de azt tudom, hogy a főszereplő srácot Vance-nek hívták. Belőle lett később Owen. A film egy olyan jelenettel indított volna eredetileg, ahol láttuk volna ahogy Vance és egy csapat raptor kiugranak egy katonai helikopterből, hogy rajtaüssenek egy kolumbiai drogbárón. Elég más megközelítés lett volna az biztos.

Ez a vonal egyébként, ha nem is ilyen markánsan, de visszaköszönt az eddigi Jurassic World filmekben is. Az első részben  Vincent D’Onofrio, Hoskins nevű karaktere szerette volna harcászati célokra használni a raptorokat. A Bukott birodalomban pedig Dr. Wu (BD Wong) és Eli Mills (Rafe Spall) azért hozták létre az Indoraptor-t, hogy különböző bűnszervezetek licitálhassanak rá.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGFRISSEBB

Tiszta Trónok harca a japán történelem: A szamurájok kora: Harc Japánért (Age of Samurai: Battle for Japan, Netflix – 2021) kritika

A Szamurájok kora: Harc Japánért egy politikai csatározásokra és öldöklő csatákra felépített hatrészes dokumentumsorozat, mely képes úgy informatív és fejtágító lenni, hogy közben végig...

Megnyílt a Bethlen Téri Színház pályázata újcirkuszi és online előadások létrehozására

A Bethlen Téri Színház ismét meghirdeti a Találkozások tehetségprogram színházi alkotói pályázatát. Idén, alkalmazkodva a jelenlegi körülményekhez, ONLINE színházi vagy összművészeti produkciók létrehozására adhatják...

Megérkezett a Lupin 2. évadának első előzetese

A héten tették közzé a Netflixen a Lupin sorozat második évadjának teaserét. Az első évad szerethető tolvaj igazságosztója sokunk szívébe belopta magát, és egy...