9.4 C
Budapest
kedd, október 27, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek A Hangya és a Darázs rendezője szerette volna, ha ez a rég...

A Hangya és a Darázs rendezője szerette volna, ha ez a rég visszavonult sztár is szerepel az első filmben

A 2015-ös első Hangya film nem volt egy könnyű szülés a stúdió részéről. Először is a projekten több éve dolgozó Edgar Wright távozott a Marvel-től kreatív nézeteltérésekre hivatkozva. Ezután a stúdiónak fel kellett pörgetnie a dolgokat a produkció körül, hiszen a 2015-re kitűzött premiert semmi szín alatt sem szerették volna elcsúsztatni. Így került a képbe Adam McKay (Ron Burgundy-filmek, a Nagy dobás) és Payton Reed (Az igenember) akik septiben átdolgozták Wright eredeti forgatókönyvét, utóbbi pedig a rendezői feladatokat is magára vállalta. Az eredmény, ennek a kapkodásnak köszönhetően lehetett volna katasztrófális is, de szerencsére a Hangya egy végtelenül szórakoztató mozi lett, ami talán a stúdió egyik legviccesebb alkotása is egyben. A Hangya, valamint a Hangya és a Darázs rendezője, Payton Reed azonban a Screen Junkie-nak adott interjújában elárulta, hogy egy valamit a mai napig nagyon sajnál, hogy nem sikerült összehozni az első rész forgatása alatt:

Nagyon szerettem volna, ha Rick Moranis cameózik egyet az első filmben. Ez még akkor volt, amikor a színész teljesen elzárkózott a színészkedéstől. Most viszont úgy tudom, hogy benne lesz a Martin Scorsese irányítása alatt készülő SCTV nevű szkeccs műsor különkiadásában, amit nagyon várok. De ez azóta is egy kipipálatlan dolog számomra, ami remélem még változhat…

Moranis a 80-as, 90-es évek vígjátékainak elengedhetetlen szereplője volt, ám felesége tragikus halála után a gyereknevelést választotta a színészkedés helyett. Egyik lehíresebb filmje a Drágám, a kölykök összementek volt, melyben egy olyan tudóst alakított, aki feltalálta a kicsinyítő gépezetet és azzal véletlenül saját gyerekeit és azok barátait is hagya méretűre zsugorította. Ebből adódóan a Reed által tervezett cameó zseniális ötlet lett volna. Arról, hogy Moranis pontosan kit alakított volna arról nem érkezett hír, de a rajongók máris elméletek gyártásába kezdet, melyek közül többen is Scott Lang (Paul Rudd) apjaként látnák/látták volna szívesen a színészt. Nos, ez akár a harmadik részben meg is valósulhat, ha Moranis addigra meggondolja magát…

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...