12.6 C
Budapest
szombat, október 31, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek A Disney nem sieti el James Gunn utódjának kiválasztását

A Disney nem sieti el James Gunn utódjának kiválasztását

Két hete robbant ki a több, mint 10 éve tartó Marvel-moziuniverzum történetének talán legnagyobb botránya. Ekkor kerültek ugyanis nyilvánosságra a két Galaxis őrzői film rendezőjének, James Gunnak a több évvel ezelőtt írt Twitter bejegyzései, melyekben olyan érzékeny témákkal viccelődött, mint a nemierőszak, vagy a pedofília. Gunn természetesen azonnal bocsánatot kért korábbi viccesnek szánt, de inkább infantilisre és sértőre sikerült bejegyzései miatt, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a Disney ne tegye ki azonnal a szűrét, az előkészületi fázisban lévő harmadik Galaxis őrzői filmből. Azóta a rajongók egy petíciót is elindítottak annak érdekében, hogy Gunn-t vegye vissza a stúdió. Ezt a virtuális dokumentumot azóta nem kevesebben, mint 300.000-en (köztük az alábbi cikk szerzője is) írták alá. A rajongók mellett pedig a film főszereplői nyílt levélben által ki rendezőjük és jóbarátjuk mellett. Azonban az egeres céget ez sem hatotta meg és nem tervezik Gunn visszavételét.

Alan Horn a stúdió főnöke ugyanis határozottan kijelentette, hogy miért szakítottak meg minden kapcsolatot a rendezővel, így pedig már nehéz lesz visszatáncolni. Ez esetben viszont azt gondolnánk, hogy eszeveszett tempóban munkálkodnak azon, hogy a lehető legjobb emberrel helyettesítség Gunn-t, hiszen a harmadik film forgatása jövő év elején veszi kezdetét és a Disney/Marvel bemutatónaptára eléggé be van táblázva ahhoz, hogy beleférjen egy több hetes/hónapos csúszás. Ennek ellenére nem ettől hangos a média, ami akár azt is jelentheti, hogy a stúdió már tudja, hogy ki léphet a rendező helyébe, csak azt egyelőre nem szeretnék elárulni. Mindenesetre bárki is kapja a megtisztelő feladatot nem lesz könnyű dolga, hiszen James Gunn és a szereplőgárda között nagyon erős kötelék alakult ki az évek során. Ellenben, ha mégsem biztosak benne, hogy ki legyen a harmadik rész új rendezője, úgy lehet jobban tennék, ha csipkednék magukat, mert így nehéz lesz tartani a 2020-ra kitűzött permiert.

Lábjegyzetként csak annyit még, hogy ez az egész ügy, amibe James Gunn keveredett lassan olyan intézkedéseket fog szülni, mint amit a Különyvélemény című filmben is láthattunk. Valakiket lassan azért fognak meghurcolni, amit még ki sem mondtak. Igaz Gunn valóban közzétette jó pár éve ezeket a bejegyzéseket, amik valóban a jóízlés határán kívül esnek, de koránt sem tartoznak a megbocsájthatatlan bűnök kategóriájába.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...