Ahogy a Démonok között univerzum eddigi filmjei, úgy a héten bemutatott, A gyászoló asszony című felvonás is az amerikai bevételi listák élén nyitott. Igaz, a 26.5 millió dollár némiképp visszafogottabb, mint a franchise korábbi epizódjainak nyitó hétvégéi, de a 9 millió dolláros költségvetést, már így is sikerült megdupláznia a Warner Bros. stúdiónak. Mentségére szóljon, hogy a marketing csak viszonylag későn fedte fel a nagyközönség előtt, hogy a 2013-ban útjának indult filmsorozat legújabb tagja lesz. A világ többi részéről további 30 millió dollár folyt be, amivel összesen 56.5 milliónál tart a Démonok között sorozat legfrissebb epizódja. Ez önmagában szép teljesítmény, de a többi részhez viszonyítva mégis visszafogott, és mivel jövő héten nyit a Bosszúállók: Végjáték, így szinte esélytelen, hogy hosszú pályafutás elé nézzen, ahhoz viszont ez is bőven elég, hogy tovább táguljon a Démonok között univerzum.
17.3 millió dollárral, két hét után a második helyre csúszott vissza, a DC filmes univerzum eddigi legviccesebb alkotása, a Shazam!. Amerikában ezzel átlépte a 121 millió dollárt, világszinten pedig a 322 milliót. Ezzel továbbra is a DCEU leggyengébben szereplő darabja, és ez valószínűleg nem is fog változni a későbbiekben, de a 100 milliós költségvetéshez viszonyítva szép teljesítmény. 11 millió dollárral a dobogó legalsó fokára a vallási témákkal foglalkozó, Breaktrough léphetett fel. Az alkotás különlegességét az adja, hogy ez az első olyan film, amit a Fox készített, de már a Disney égisze alatt került bemutatásra. Ez az összeg a 14 milliós büdzséhez képest nem olyan vészes. Nem lesz ugyan kiugró siker, de a gyártási költségeken felül némi hasznot azért hozhat. A Bosszúállók: Végjáték, vészesen közelgő bemutatója nem kis löketet adott a Marvel-moziuniverzum első, női főszereplős szuperhős mozijának, a Marvel Kapitány-nak is, ami a múlt heti hatodik helyről a negyedikre lépett elő. Számokban kifejezve ez 9.4 millió dollárt jelent. Amerikában ezzel már túl van a 400 millión, világ szinten pedig az 1 milliárd és 89 millió dolláron, amivel továbbra is az MCU hetedik legsikeresebb darabja.
A Top 10-be sorban a következő filmek fértek még be: Little (8.4 millió), Dumbó (6.8 millió), Kedvencek temetője (4.8 millió), A hiányzó láncszem (4.3 millió), Mi (4.2 millió), Hellboy (3.8 millió). Utóbbi egyébként hét helyet rontott az előző heti helyezésen, amivel bebiztosította magának az év egyik legnagyobb buktájának címét.