1. A fiatal Hellboy-t valójában egy, a forgatás ideje alatt 36 éves felnőtt nő, Monste Ribé alakította.
2. Többek között a Halál angyalának hangját is Doug Jones szolgáltatta, akinek minden mondatot kétszer kellett rögzítenie ehhez a szerephez. Egyszer nagyon mély, másszor pedig nagyon magas hangon. Végül ezt a kettőt mosták eggyé.
3. Peter Jackson felkérte jó barátját, Guillermo del Toro-t, hogy rendezzen egy élőszereplős HALO filmet. del Toro azonban ezt visszautasította, mert helyette inkább a Hellboy folytatását szerette volna elkészíteni. Emiatt mondott le egyébként a Legenda vagyok, a Nem fogadott hívás és Harry Potter és a félvér herceg című filmek rendezéséről is.
4. Eredetileg a Sony alá tartozó Revolution stúdió pénzelte volna a folytatást, de miután előbbi elhatározta, hogy nem invesztál többet utóbbiba a jogok eladósorba kerültek. A Universal stúdió azonban a Sony-val ellentétben fantáziát látott a Hellboy második részében és megvásárolta annak jogait.
5. Seth MacFarlane-t Jeremy Irons, Die Hard – Az élet mindig drága című filmben nyújtott alakítása inspirálta Johann Krauss megformálásakor.
6. Ron Permannek felajánlották Piccolo szerepét a Dragonball: Evolúció című filmben, de helyette inkább Hellboy karakterének újboli eljátszása mellett döntött.
7. Eredetileg Thomas Kretschmann szolgáltatta Johann Kraus hangját, de Guillermo del Toro nem volt megelégedve az alakítasával, ezért lecserélte őt Seth MacFarlane-re, a Family Guy megalkotójára.
8. Ahogy az első rész esetében, úgy a folytatás poszterein, előzeteseiben és nyitányában sem kerültek említésre a film főszereplői.
9. Sir Christopher Lee-nek is felajánlották Balor király szerepét, de a színész nem akarta elvállani.
10. Az Aranyhadsereg-et eredetileg egy víz alatti, rejtett csarnokban találták volna meg, amit a főbb szereplők úszva közelítettek volna meg. Végül ezt az elképzelést költséghatékonysági okokra hivatkozva elvetették.
+1 Ez volt az első film, amit a hazai Korda stúdióban forgattak.